Oláh Tibor
festő
pipuc.pipuc@gmail.com
Instagram: olahtibor.pipuc
Ceglédi Alkotók Egyesületének 2013. óta tagja.
Oláh Tibor vagyok. Születtem Cegléden 1970. október 27-én. Azóta is itt élek és dolgozom. Gyerekkoromban a hétköznapi kisfiúk életét éltem. Az óvoda elvégzése után – talán a különféle fejlesztések, különórák hiánya miatt – még mindig csak egy nyelven beszéltem, de azon szépen és tisztelettel. Az általános iskolai tanulmányaimat becsülettel elvégeztem, annak ellenére, hogy a tudományokban és a sportokban sem halmoztak el dicséretekkel. Még ekkor sem tudtam vízisielni, jet-skyzni vagy bázisugrani. Nem vitorláztam és még a lovaglás sem ment, úgyhogy végül asztalos lettem. Festő- és rajzkészségem miatt többen biztattak. (Nagyanyám is mondta, úgyhogy ki mert ellenkezni?!) Már fiatalon is sok időt töltöttem a ceruzák és ecsetek között, ami azóta sem változott. Sajnos azonban nem tudom követni ezt az „egy év alatt élj le tízet” világot, ami talán a képeimen is látszik. Leragadtam, de szerencsére számomra kedves helyen, úgyhogy nem mozdulok. „Még akarom hallani, mit mond a másik” és nekem nem baj, ha „nem internetes a kapcsolat”. Évekig autodidaktaként tanultam a festészetet, aztán több mint egy évtizede csatlakoztam a Benedek Péter Alkotókörhöz, melynek azóta is aktív tagja vagyok. Nagy előrelépést jelentett számomra Csurgai Ferenc szobrász, képzőművész és P. Rónai Gábor festő, művésztanár iránymutatása. Továbbá nyári tájfestéseink alkalmával lehetőségem nyílt Bakányi Gyula, valamint Somos Gyula festőművészek mellett bővíteni ismereteimet, amiért szintén hálás vagyok.
Sokszor kérdezik, hogy mi a célom, mit szeretnék elérni a festészettel. Erre egyszerű a válaszom: semmit. Számomra ez jelenti a kikapcsolódást, ahol a barátokkal – ha csak néhány órára is – megállíthatjuk az időt.
Az ecset legyen Veletek!
Tisztelettel: Tibi
Önálló Kiállítások
2023 Időmegálló, Cegléd, Tiszti Klub „Kamra”
2018 Ne csak nekem zenéljenek, Ceglédi Kamara Galéria
2014 Szín Est OSOT, Cegléd, Kossuth Gimnázium
Csoportos Kiállítások
2025 BPK Nyári tárlat, Cegléd G17 galéria
2025 Fény- Árnyék -Transzparencia, Cegléd Kossuth múzeum
2024 Szekció, Ceglédi Galéria
2023 Jónás, Cegléd, Felszegi Ref. templom
2022 Nyári számvetés, Ceglédi Galéria
2022 CAE 20, Albertirsa, Művészetek Háza
2021 Újra itt, Ceglédi Galéria
2020 Hommage Nagy László Lázár, Ceglédi Kamara Galéria
2020 Múlt a jelenben, Cegléd, Kossuth múzeum
2019 Ceglédi alkotók bemutatkozása, Vezseny, Könyvtár
2019 Együtt és egyedül, Ceglédi Galéria
2019 Benedek Péter Kör, Cegléd, Otthon Kávézó
2018 CAE Képzőművész Szekció , Ceglédi Galéria
2018 Pixelek, Lajosmizse, Művelődési Kp.
2017 Ugyanazt másképp, Budapest, Radnóti terem
2017 Ízelítő, Cegléd, Artem Galéria
2017 Generációk, Ceglédi Galéria
2016 A rajzkör és a város, Cegléd, Kossuth Gimnázium
2016 Tónusok, Nagykőrös, Rácz Galéria
2015 Advent-Várakozás, Ceglédi Galéria
2015 Pulzus-Impulzus, Ceglédi Galéria
2014 Tónusok, Ceglédi Galéria
2013 Kompozíció, Ceglédi Galéria
2012 Kossuth Napok, Ceglédi Polgármesteri hivatal
2012 Az önarckép individuuma, Csíkszereda, Nagy I. Műv. Isk.
2012 Az önarckép individuuma, Ceglédi Galéria