Botlik Mária

szalmafonó népi iparművész

Ceglédi Alkotók Egyesületének 2006. óta tagja.
Ceglédi születésű vagyok, de édesanyám törteli származású, és 1997-ben én is Törtelre költöztem. 1999-ben találkoztam először a szalmafonás rejtelmeivel Törökszentmiklóson egy alkotótáborban. Az évek során különféle alkotási módokat próbáltam ki, de úgy érzem, hogy a szálas anyagok (szalma, sás, csuhé) állnak a legközelebb a szívemhez.
Egyik alapító tagja vagyok az Országos Szalmafonók Baráti Körének, amelynek székhelye jelenleg Kisújszálláson van. Itt évente háromszor tartunk alkotótábort, amin évek óta oktatóként veszek részt. A családias hangulatú táborokban próbálom átadni az általam tanultakat, és közben én is tanulok új dolgokat.
2006 óta a Ceglédi Alkotók Egyesületének aktív tagjaként számos kiállításon és rendezvényen részt veszek. Többek között 2007 óta Cegléd város kézműves alkotóit én is képviselem a Mesterségek Ünnepén.
2009-ben végeztem el Békéscsabán a Népi Játszóház Vezetői tanfolyamot. 2013-ban nyertem el a népi iparművész címet. 2015-ről 3 évig voltam tagja a NESZ (Népművészeti Egyesületek Szövetsége) szálas anyag szakmai bizottságának.
Tárgyaimat szalmából és sásból készítem. A sás olyan ritkán használt anyag, hogy már csak kevesen tudják a felhasználásának módját. Nagy kihívás volt számomra, hogy elsajátítsam ezt a tudást. Büszkén gondolok rá, hogy én is hozzá járultam a sásból készült használati tárgyak újraéledésének.
Számomra fontos, hogy ne csak vitrinekben lehessen az általam készített tárgyakat (hiszen használati tárgyak) megtekinteni, hanem kézközelben is. Szívügyem, hogy a mai fiatalok megismerkedjenek és megtanuljanak olyan régi mesterségeket, amik már kihalófélben vannak.

Számos kiállításon vettem részt évek során. Csak érintőlegesen pár ezek közül:

– Kossuth koszorúja pályázat, kiállítás Törökszentmiklós, melynek anyaga eljutott New Yorkba, és az én koszorúm a Capitoliumban került elhelyezésre.

– Húsvét – Népi locsolkodás ábrázolása (csuhémunka) fényképes anyaga megjelent a Zöld Újság XXX. Számában, amit odaajándékoztam Kisújszálláson a Papai Lajos alkotóháznak.

– Meseház pályázat – Törökszentmiklós, Kisgömböc odaajándékozva Kisújszállás Papai Lajos Alkotóháznak.

– Cegléden, Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Veresegyháza (XV. Élő Népművészet Közép-Magyarországi régiójának), Cegléd kistérségében a Ceglédi Alkotók egyesületével csoportosan évente több alkalommal is kiállítunk.

– Ünnepek és Hétköznapok Pest megye és Budapest tárgyalkotó népművészetében kiállításra meghívást kaptam sásból készült használati tárgyaimmal.