Veres Tamás

író, költő

verestamas0704@gmail.com
facebook.com/verestamasszerzo
Ceglédi Alkotók Egyesületének 2019 óta tagja.

Veres Tamás vagyok. 1976-ban születtem Cegléden. Abonyban nőttem fel. Huszonkét éve élek Cegléden. Gyerekkorom óta írok verseket.
2011-ben a Nincs tovább című versemet az év versének választották egy internetes portálon.
2003 és 2007 között a Nokomlett humorlapnál jelentek meg önálló viccfüzeteim.
2013-ban jelent meg a Nincs tovább című verses füzetem
2015-ben jelent meg az Ördögfing című regényem, amelyet A.A. Veres Tamás néven írtam.
2016-ban megosztott harmadik helyezést értem el irodalom kategóriában a Magyar Művészeti Akadémia által az 1956-os forradalom 60. évfordulójára meghirdetett pályázaton, A névtelen ötvenhatos hősök című versemért.

2017-ben jelent meg gyerekverskötetem Ernő, az elégedetlen elefánt címmel.
2018. június 23-án az abonyi Nagyabonyi Színkör bemutatta Akik megkapták, amit akartak című színdarabomat.
2018. december 22-én a ceglédi Patkós Irma Színház a ceglédi Református Gyülekezeti Házban bemutatta a Tékozló fiú címmel a színdarabomat. A Ceglédi Református Gyülekezeti Házban ez volt az első színdarab bemutató.
2019-ben másodszor nyertem meg az Aquincumi költőversenyt, Krisztus a kereszten című versemmel.
2019-ben elismerő oklevelet kaptam Hé! Halál! című versemért a Salvatore Quasimodo költőversenyen.
2019-ben az Agria folyóirat elkezdte folytatásokban közölni Eger járatain című kisregényemet.
2019-ben megnyertem a SióPart folyóirat irodalmi pályázatát vers kategóriában. 2020-ban ugyanezen a pályázaton harmadik helyezett lettem vers kategóriában.
2016 és 2018 között a tokiói székhelyű Inter Japán Magazinnak írtam cikkeket és náluk jelent meg Kazuki és Chisa című történetem folytatásokban.
2020-ban a Kossuth Rádió Együtt a versben pályázatán a Majd-emberek között című versem bekerült a legjobb húsz közé nyolcezer pályázó közül.
2022. szeptember 23-án mutatták be Abonyban a Kossuth Lujza öröksége című színdarabomat.
2023-ban Spangár András díjat kaptam a Madách szelleme című versemért.
2023-ban jelent meg Halk zene játszik című verses kötetem.
2023-ban jelent meg Hogyan legyünk boldogok? című novelláskötetem.
2024-ben Jókai-díjat kaptam.

Ceglédi ősz

Nem éget talpakat az ügyeri homok.
Belesüppednek a mély, sáros lábnyomok.
Fóliasátrakon pereg le az eső.
Esernyővel sétál a férfi és a nő.

A Csengeriben vad táncát járja a szél
a fák büszke ága már teljesen pucér.
Ahol az út pora a széllel összeér,
kergetőzve játszik pár lehullott levél.

A Szűcstelepen, mint veszett róka liheg
és hátakon futkos a dermesztő hideg.
Ablakokat csapkod a felindult huzat.
A vasúton túl is fagyos a hangulat.

Pesti úti fészkét elhagyta a gólya.
Már nem a ceglédi legelőket rója.
Az a néhány fecske, aki újra eljött
megint meglátogat máshol néhány felhőt.

A Bedét tejfehér ködfátyol lepi el,
a levegőből a vadlúdsereg figyel.
Terebélyesebb lesz esőben a tócsa,
lombjait hullajtja a fák büszke csúcsa.

Az Öreg Szőlőkben a szüret véget ér,
az ásó nyelétől lesz kérges a tenyér.
A vetési varjak hangja messze hatol,
a sündisznó téli álmot kezd valahol.

A Budai úton hullámot ver a tó.
Fázik a horgász, a hideg csontig ható.
A sárgarigónak ajkára fagy a dal.
Este bekuckózik öreg és fiatal.

Cegléd városába sunyi módon, halkan,
széllel és esővel, marcona alakban,
biztosan tudva, hogy a napfény felett győz,
mint a tyúkólba a nyest, berontott az ősz.

A többi bolond között

Engem már nem érdekel,
ki normális és ki nem.
Bámulom, hogy életek
tűnnek el a semmiben.

Tökmindegy, hogy az ajtót
lakat nyitja, vagy kilincs.
Nem zavar, ha az úton
nemhogy cél, de semmi sincs.

Nem bújok el pirulva
házak falai mögött.
Most könnyebb elvegyülni
a többi bolond között.

Nem mérvadó nálam, ki
az ostoba, és ki nem.
A hazugságokat is
első szóra elhiszem.

A fejemben rengeteg
eszményi ötlet lebeg,
de megöli őket egy
percnyi kétségfergeteg.

Rég hittem, szárba szökken
majd az elhintett magom.
de a valóság kint áll;
és veri az ablakom.

A vurstliban

A vurstliban, ahol mulat a sok érzés
dobhártyán dobolva dübörög a zene.
Girlandként cikázik százezernyi kérdés
és én nem tudom, hogy jó helyen járok-e.

Hátrébb az érzelmi hullámvasút robog.
Az első ülésén sikolt a félelem.
A leghátsón a vágy hosszú haja lobog.
Közöttük ül a sok elfojtott érzelem.

Az agg kintornát a békesség forgatja,
és a vattacukor reménnyel van tele.
Az áramszedőit fogként csikorgatja
a folyton ütköző érdekek dodzseme.

A bizonytalanság, mit gyávaság fokoz,
színes ringlispílként körbe-körbe jár ma.
Közben rosszullétet és hányingert okoz
a nem teljesített célok körhintája.

A gátlástalanság bábjait feltűzik
a céllövöldében fából készült rúdra.
A bú szörnyei közt suhanva feltűnik
a reménytelenség zord szellemvasútja.

A büfés a sört itt gúnnyal vizezi fel,
könnyekkel van sózva a bánat perece.
Ha az ember végre önmagára figyel,
átfordul az álmok óriáskereke.

 Hatalmas épület, apró földi Menny

Keresztény városokban katedrális pihen,
homlokzatán a dísz a dicső múltról üzen.
Kitárta ajtaját, ha jöttek mindenfelől,
védelmet nyújtva járvány és háború elől.

Legfőbb helyén cirádás, fénylő oltára áll.
Előtte minden ember Istenre rátalál.
Együtt imádkozott itt polgár, gróf és paraszt.
Az Úr előtt egyenlő az összes földi kaszt.

Mint nőt a férfi, fehér felhő karolja át,
szerelmesen szorítva, mint egy gyökér a fát.
Sok ember látogatja, mindegyik más típus.
tornyát fényképezik, mely barokk vagy gótikus.

Gigászi ajtaján egy tekintélyes kilincs,
melyet lenyomva nem vár senkit sem földi kincs.
A tiszta falra nem száll a nagyvilági szenny.
Hatalmas épület, de egy apró, földi menny.

Színes freskóiról az Úrjézus visszanéz.
Könnyít a terheken, ha keresztünk túl nehéz.
Egy angyal szobra némán kitárja szárnyait,
nyugtatva létfolyónknak háborgó habjait.

Kriptáiban királyok, királynők nyugszanak,
és hősök teste szunnyad megszentelt föld alatt.
Amíg éltek, de sokszor viaskodtak vadul
a templomért, ahol most a hívő térdre hull!

A szél távolra hordja hívők zengő dalát.
Senki se hallja már az építők sóhaját!
Hogy két téglája mellett ne legyen cseppnyi rés,
habarcsához vegyült a könny és a szenvedés.

Eget karistoló ház! Mennyei büszkeség!
Melyben gyász és a bánat papírként összeég!
Ha megtépáz az élet, lelked nagyon kemény,
robusztus templomokban lelhető még remény.

Krisztus a kereszten

Sűrű éjszaka leple borítja a nappali tájat.
Trófeaként kiszögeltek. A domb tetején a keresztről
nézem az embereket. Nagy szomjamat oltani adnak
néhány csepp ecetes bort. Égi atyám keze hív már
vissza a mennyei földre, ahonnan Betlehem elnyűtt,
szűk istállójába születtem. A bal lator átkát
hallom. A jobb lator eljön a Mennybe velem, ha időnk jön.
Gúny szava száll a vidékre. Töviskoronám fejemen már
érzi a testem gyenge mivoltát. Indulok. Érzem,
hogy szabadul fel a lelkem, mint a madár, mely a fészkét
hagyva repül szabadon tova. Vége a létnek a Földön!
Látom a lándzsát bordáimba beszúrva, de nem fáj.
Boldogan érkezem újra a Mennybe. Ma ünnepet ülnek
fent a szeráfok, harsonaszótól hangos az Éden.
Munkám mustármagként fog szaporodni. Az ércnél
is maradandóbb művet emeltem. Csak szeretet kell!
Mert szeretettel gátjain átjut az ember. A holtak
útját én nem járom. A sírban a test helye lesz csak,
mert ma az emberiség bűnét megváltani jöttem.
Várjatok újra, meg újra! Közétek visszajövök még.

Hívatlan vendég

Mint egy nagy stratéga, úgy hódított meg
türelmesen mindent. Uralma alá vonta a
bankszámlát, ellenőrzési területe lett a
fizetés. Létünk omladozó falai között
sétálgatva tudta, mint a jó kőműves, hogy
melyik az a tégla, amelyiket elég kihúzni
ahhoz, hogy földi biztonságunk házát
porig rombolja. Úgy költözött be hozzánk,
hogy észre se vettük, de hagytuk. Talán,
ha előre bejelenti érkezését, süteménnyel
is megkínáljuk. Túlzott lelkesedésünk
transzparensét is kifeszítettük volna, ahogy
megérkezik és a gyerekeink kórusként
dalolják, hogy Köszöntünk a házunkban!
Isten hozott nálunk, kedves Nyomor!

Egy mondat a költészetről

A költészet kézzel nem fogható,
a költészet egy erős nyugtató,
a költészet a múlt idő jele,
a költészet a jövő szelleme,
a költészet egy kislány víg dala,
a költészet egy asszony sóhaja,
a költészet vihar forgószele,
a költészet nyugalom tengere,
a költészet az életfa ága,
a költészet a csend pusztasága,
a költészet egy beteg fájdalma,
a költészet balzsam minden bajra,
a költészet örökre megmarad,
a költészet jó irányba halad,
a költészet a síneken szalad,
a költészetben mindenki szabad,
a költészet az gyakran megvadul,
a költészet, ha a béklyó lehull,
a költészet a végzet ostroma,
a költészet a béke otthona,
a költészet férfi erős keze,
a költészet a bátrak jelleme,
a költészet egy széles nagy vigyor,
a költészet maga a vasszigor,
a költészet formálható anyag,
a költészet a féktelen harag,
a költészet az áldott nő méhe,
a költészet apák büszkesége,
a költészet egy szeretett rokon,
a költészet egy hatalmas pofon,
a költészet az folyton fiatal,
a költészet egy réges-régi dal
a költészet az arcon a redő,
a költészet az elmúló idő,
a költészet az mindent megköszön,
a költészet zúduló vízözön,
a költészet utolsó ítélet,
a költészet az maga az élet,
a költészet mindenkit megtalál,
a költészet az maga a halál.

A Majd-emberek között

Azt hittük, úgy kaptuk vissza
a soha el nem veszített időt,
mint a krónikus beteg,
aki a klinikai halál beállta
miatt, már járt a túlvilágon.
Nem volt már indok, hogy
majd ha kijárom a sulit,
majd ha dolgozni kezdek,
majd, ha nyugdíjas leszek!
Végre mindenkinek van ideje!
Ezt hittük. Mit hallok most a
legtöbb embertől? Majd, ha
ennek vége lesz! Majd, ha
a járványnak vége lesz! Majd,
ha senki se lesz már beteg!
Hallgatom és nézem a
„majd-embereket” és lassan,
mint tejben a gríz, elvegyülök
közöttük és igyekszem
az edény széléhez tapadni,
próbálva tartani a távolságot
a többi majd-embertől,
miközben a Sors fütyörészve
kevergeti életünket,
bízva benne, hogy a
további évek nem lesznek
ennyire csomósak.